„El tudsz képzelni egy olyan világot, ahol a gyermekeidnek majd el kell magyaráznod, hogy milyen is volt a szumátrai orrszarvú? Hogyan néztek ki a gorillák Ugandában, a tigrisek Szibériában vagy az orangutánok Borneón? Mert az utóbbi évtizedekben sajnos efelé haladunk.”

Borneó egy eldugott falujába tartottam Ikan Baktiantoróval, mikor ezeket mondta. A hajnal még alig hasadt, ahogy beültem mellé a terepjáróba, a másfél órás utunkat kezdtük meg az esőerdőbe szántott földúton. Sűrű köd szállt le az éjjel, ami még nem szakadozott fel, így a városból kihajtva csak a frissen felcsapott nedves föld szagából tudtam, hogy már a dzsungelben járunk.

Ikan a maláj vadvilág harcosainak vezetője volt, egyike azoknak az elszánt helyi fiataloknak, akik az életüket kockáztatják az orangutánok és természetes élőhelyük megmentéséért, szembeszállva nem csak az orvvadászokkal, de az esőerdőket irtó több milliárd dolláros iparággal, az olajpálma-termelő társaságokkal is.

A faluban, ahová tartottunk, egy héttel azelőtt hozták nyilvánosságra annak a két férfinak a kilétét, akiket legkevesebb húsz orangután megölésével gyanúsítottak. Ikan szerint mindenki tudta, hogy kutyákkal üldöztették az anyákat, majd meglőtték és agyonverték őket, de senki nem jelentette az esetet a hatóságoknál. Az elkövetők minden elejtett darabért tizenkét amerikai dollárt (körülbelül háromezer forintot) kaptak az olajpálma-ültetvény tulajdonosától. A hátrahagyott, egészséges, egy-két év körüli fiatal majmokat eladták, csak azt a megbetegedett kölyköt hagyták hátra, akiért mi mentünk.

Az illegális vadászat és állatkereskedelem, a természetes élőhelyek felszámolása, a szennyezés valamint az éghajlatváltozás a közel nyolcmillió, bolygónkon létező fajból egymilliót már a kihalás szélére sodort.

Ma, a biológiai sokféleség nemzetközi napján a természetvédő szervezetek a biodiverzitás csökkenése mellett arra hívják fel mindannyiunk figyelmét, hogy az emberi élethez a fajok számának, azok genetikai variációinak, valamint ezen életformák komplex ökoszisztémákon belül egymásra gyakorolt hatásának megőrzése elengedhetetlen. Hisz az egészségesen működő természet biztosítja többek között a tiszta levegőt, az édesvizet, a jó minőségű talajt és a termények beporzását. Segít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és megújulásra alkalmas élőhelyet teremt.

A nem fenntartható életmód hatásai egyre inkább kézzel foghatók. A természet károsítása sajnos Magyarországot is érinti, például

a tavalyi évben eddig rekordszámú sas esett szándékos mérgezés áldozatául, a klímaváltozás hatására pedig az elmúlt öt évben 20 százalékkal csökkent a fehér gólya hazai állománya.

A biológiai sokféleség megőrzése mindannyiunk közös feladata, ebben a hazai természet- és állatvédő szervek mellett szerencsére magányszemélyek is követendő példával járnak elöl.

Egy évvel ezelőtt az egész ország lélegzetvisszafojtva várta, mi lesz Gyurival, a sebesült rókával.

A budapesti 63-as járat sofőrje a hajnali órákban egy fiatal, sebesült, vizes állatot talált az út szélén, ezért kiállt a forgalomból, hogy megszárítsa a rókát a buszon.

Miután egy budapesti rendelőben elvégezték a kölykön a szükséges vizsgálatokat, a kicsi az Állatmentő Sereg gondos kezei alá került, akik a sofőr után nevezték el az állatot. A róka szerencsére túlélte a kalandot, és visszakerült természetes élőhelyére.

A budapesti Állatmentő Sereget, akik évek óta szívvel- lélekkel segítik a bajba jutott egyedeket, nem először kérték fel vadállatok mentéséhez. Az elárvult, vagy balesetet szenvedett kisrókák legtöbbje hozzájuk kerül, hogy amikor eljön a szeptember, újra szabadon engedjék őket.

Némedi Edina 6 éve oszlopos tagja a csapatnak. Akkor csöppent bele az állatvédelembe, amikor jelenlegi párja, Somogyi „Soma” Zoltán, az alapítvány elnöke egy sérült galambot vitt abba az állatorvosi rendelőbe, ahol a lány asszisztensként dolgozott. Ma negyvenöt mentett, nem egy örökre gondozásra kényszerült állattal osztják meg a kertjüket és otthonukat, köztük megannyi kisrókával is, amelyeknek a száma – a tavaszi kölyökszezonnak köszönhetően – egyre csak nő.

Az, hogy rókamentőkké alakultak, csupán a véletlennek köszönhető.

– Minden egy balesetet szenvedett nyesttel kezdődött 5 évvel ezelőtt – meséli Edina, míg átsétálunk a háztól a rókák ketrece felé. A 17. kerületi, korábban lepusztult területet, amit maguknak és védenceiknek bérelnek, a két kezükkel és némi baráti segítséggel hozták rendbe. – Laikusként elvittük a nyestet az állatorvosi rendelőbe, ahol azonnal átirányítottak minket az egzotikus állatokkal foglalkozó szakemberhez. Ott találkoztam először kölyökrókákkal. A doktornő, mivel nagyon a szívén viseli a hazai őshonos vörös rókák ügyét, megpróbálta menteni, meggyógyítani ezeket az egyedül hagyott árvákat. Már akkor is igen nehezen ment a sebesült kicsik elszállásolása, tartása, így megegyeztünk, annak ellenére, hogy nincs tapasztalatunk rókák terén, ha szüksége van segítségre, akkor szól. Pár hét múlva csörgött is a telefonunk, így került hozzánk az első róka, mi pedig kitanultuk tartásukat és nevelésüket.

Természetesen, mint minden állatnak, a rókának is megvannak a jellegzetességei. Edina ma is nevet a kezdeti meglepetéseken.

– Fogalmunk sem volt, micsoda vokális repertoárja van egy-egy rókának, vagy milyen hangot adnak ki, amikor icipicikék. Azokat az állatokat, akik még szopnak, nem tesszük ki a szabadba, hanem a mellettünk lévő szobában rendezünk be nekik lakóhelyet. Most is emlékszem, amikor Somával döbbenten álltunk a folyósón, mert az elsőként velünk élő kisróka szobájából hátborzongató nevetés hallatszott. Időbe telt, míg rájöttünk, hogy ez nem lehet más, csak a kis vörösünk.

Az Állatmentő Sereghez az elmúlt években egyre több, utakon balesetet szenvedett, csatornába esett, elárvult egyed került, ami nem csoda, mert

az utóbbi három évtizedben több mint a duplájára emelkedett a vörös rókák száma Magyarországon.

Ennek egyik fő oka az állatok kiemelkedően jó alkalmazkodóképessége: az egyre inkább eltűnő természetes élőhelyeikről behúzódtak a mezőgazdasági területekre, a falvakba sőt, a városokba is.

– Évente húsz- harminc kölyök is megfordul nálunk, tartásuk azonban komoly protokollhoz kötött – mondja Soma és leguggol a kicsiknek kialakított kifutó elé. A szomszéd fűnyíróján kívül nagy a csendesség, az ember el sem hinné, hogy állatmenhelyen van. Ám ahogy Edina előveszi a jutalomfalatokat, az apró, csillogó szempárok azonnal feltűnnek a rókaodúban, vagy épp alatta, és már jönnek is a kíváncsiskodók. – Bár ma a közösségi médiának köszönhetően egyre divatosabb a vadállatok háziállatként való nevelése, én egyáltalán nem javaslom senkinek az otthoni rókatartást. Egyrészt soha nem lesznek a kutyához vagy macskához hasonlóan szelídek, másrészt speciális igényűek, arról nem beszélve, hogy nem egy emberre veszélyes betegség hordozói lehetnek.

Mi, az Állatmentő Seregnél szigorú karanténról gondoskodunk, amint hozzánk érkeznek. Miután orvosaink megvizsgálták őket, fokozatosan elkezdjük a féreghajtást. Csak akkor helyezzük ki őket ide, a rókaóvodába, amikor megbizonyosodtunk arról, hogy nem terjesztenek semmiféle kórt.

A kicsik egészen szeptemberig velünk maradnak. Ekkor, legyen szó akár fogságban akár szabadon született egyedről, viselkedésük teljesen megváltozik. Rókás körökben ezt úgy hívják, hogy őrült október, a természetben ez az az időszak, amikor a kölykök leválnak a családjukról, jóval visszahúzódóbbá válnak, ellenségesek lesznek a szüleikkel vagy a gondozóikkal. Ez a legoptimálisabb időszak a szabadon engedésükre.

A rókák mozgása ősszel a legaktívabb, egyre hosszabb utakat járnak be. A kanok fokozottabban ellenőrzik és jelölik a területüket, hogy a szeptember végén elvándorló fiatal rókáktól megvédjék azt. Mivel magányos állatok, csoportokban nem lehet elengedni őket, ezért az Állatmentő Sereg az ország különböző pontjaira viszi védenceit, hogy ott kezdjenek új életet. A szabadon engedéshez legoptimálisabb helyet keresik, figyelik az adott terület vadászati tevékenységét, és azt is, hogy ne legyen a közelben úttest. Bár Edináék nagyon szeretnének nyomkövetős nyakörvet tenni a rókaikra, amivel tökéletesen fel lehetne térképezni, mi történik az állatokkal a szabadon engedés után, ennek az anyagi vonzata igen nagy, így ez egyelőre várat magára.

Az Állatmentő Seregnél ezüstrókák is élnek, akik egy illegálisan működő lengyel prémfarmról érkeztek.

Magyarországon 2020. novemberétől csak az angóranyúl és a hosszúfarkú csincsilla tenyésztését engedi a törvény, ezüstrókák mentés céljából hozhatók be az országba. A szigorítások ellenére Európában évente még mindig közel 50, a világon 100 millió állatból készül bunda, sapkabojt, vagy szőrmegallér.

– A lengyel állatvédő szervezet, az Otwarte Klatki a hatóságokkal karöltve egyre több olyan illegális rókatelepen fordul meg szúrópróba szerűen, ahol nem csak a tartásból fakadó állatkínzás történik, de magára is hagyják a szerencsétlen állatokat. Tavaly például ezüstrókák jelentek meg az egyik településen, csupán ekkor látott napvilágot a tény, hogy a közelben prémtelep működik, ugyanis ezek az állatok nem őshonosok Európában. Kiderült, hogy a telepvezetőt előzetes letartóztatásba helyezték, a hátrahagyott állatokról akkor már hetek óta senki sem gondoskodott. Több mint száz róka feküdt a ketrecekben élelem vagy víz nélkül sorsára hagyva. Az életben maradtakat szerették volna a lengyel állatmentők elhelyezni Európa szerte, ami nem volt egyszerű feladat. Akkor telefonáltak a helyszínről az uniós országokba többek között Magyarországra is, hogy megtudják, van-e esetleg olyan állatmentő csapat hazánkban, amelynek tagjai rókákkal foglalkoznak.

Így kerültünk mi a látókörbe. Önkénteseinkkel hetekig küzdöttünk a fagyos talajjal, lapátoltunk talicskáztunk, építettünk, hogy megfelelő élettérrel fogadhassuk a lengyel prémfarmok túlélőit, mondhatom, megérte az erőfeszítés, mert ma már otthon érzik magukat nálunk.

Belépve a prémesek méretes kifutójába, az ezüstrókák kezdetben bizalmatlanul méregetnek engem, az idegent, ám alig telik el tíz perc, és gazdáikhoz közelebb jönnek, jutalomfalatért nyúlnak, látszik, hogy emberhez szoktak.

Soma és Edina a lehető legnagyobb és legtermészetesebb teret szeretné biztosítani nekik, hisz a prémállatok életük végéig velük maradnak, míg az őshonos vörös rókák számára az Állatmentő Sereg csupán átmeneti állomás. Ahogy mondják, szerencsére a kicsik, akikből jelenleg 11 van, egyáltalán nem ragaszkodnak hozzájuk, igaz, arra vigyáznak, hogy a lehető legkevesebb fizikai kontaktus legyen köztük és az állatok között, így kötődés nem alakul ki.

A fiatalok nem tagadják, az állatokról való gondoskodás minden szabadidejüket felemészti, Edina esetében pedig nem egyszer van arra példa, hogy mentettjeit abba az ortopédiai állatgyógyászati szaküzletbe is magával viszi, ahol dolgozik.

– A munkaidőnk rugalmas, nekem ráadásul nagyon-nagyon szerencsém van a főnökömmel is. Nem tudom, hányan tolerálnák azt, hogy az alkalmazottjuk kölyköket tutujgat az üzlet konyhájában, és két három óránként kiszalad rókákat szoptatni.

A rókák mellett Edina és Soma szívügye az illegális állatkereskedelem hazai felszámolása, amely nem csak az egzotikus állatokat, hanem a házi kedvenceket is érinti. Az utóbbi időszakban igencsak megemelkedett a külföldre vitt állatok száma, karantén ideje alatt rengeteg ember akart kutyát vagy macskát vásárolni magának. Azt azonban kevesen tudják, hogy az itthon tenyésztett, külföldre szánt állatok legtöbbje hamis papírokkal kerül a nyugati országokba.

A jól kiépített, országokon átvelő illegális háziállat kereskedelem évi több milliárdos üzlet, amelynek felgöngyölítése csakis közös összefogással történhet meg.

– Bár egyre több platformon megszólalunk, még mindig rendkívül nehéz a hazai természet és állatvédők helyzete. De az tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben előrelépés történt ez ügyben, magasabb szinteken is egyre jobban foglalkoznak a témával. Én azt gondolom, hogy végre jó szelet kapott a természet- és állatvédelem hajója.

Ám ahhoz, hogy valódi változás történjen, mindannyiunknak tenni kell bolygónk biodiverzitásának megőrzéséért.